Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Zene, ha tetszik, ha nem!
 
Linkek
 
aktuális Idézet
 

N

oha a felejtés elzsongított, mindig tudom, hogy kívülálló vagyok; idegen ebben a században azok között, akik még emberek. Ezt azóta tudom, amióta kinyújtottam ujjaimat a nagy aranyozott keretben álló förtelem felé, és hozzáértem a hideg és áthatolhatatlan csiszolt üveghez.”

/H.P. Lovecraft: A kívülálló (részlet)/

 
Számláló
Indulás: 2006-12-15
 
Gondolkodtatók
Gondolkodtatók : Ébredt®

Ébredt®

  2007.04.25. 21:27


Meggyötörten ébredt, magában érezte a világ összes fáradtságát, legalábbis úgy vélte. Ennek ütését szervezete kis híján ájulással ellensúlyozta, de akarata felülkerekedett. Ismerte ezt az érzést, mindig ilyen egy délutáni alvás után, de immár ideje kelnie, sok munka vár még rá. Felült, lassan félretolta takaróját, apró lábak érték a földet. Hunyorogva nézett körül a napfénybe burkolódzott kis szobán, majd elszántan elrugaszkodott a fekvőhelyétől. Kísérlete kudarcot vallott, lábai megadták magukat, ő maga térdre rogyott. Az ég felé emelte tekintetét, szemében határozottság, tudta, hogy erős. Nehézkesen állt föl s közben ajtaja kilincsébe kapaszkodott. Nagy adag levegőt lélegzett be, máris jobban érzi magát, sóhajtással távozott a használt levegő ajkai közül. Lenyomta a kilincset és az ajtó nyöszörögve nyílt. Ezúttal nem csukta be maga után, hanem éberségét életre keltve egyre sűrűbb léptekkel menetelt előre, felkapta a köpenyét, amely egy szék háttámláján pihent, lesietett a csigalépcsőn, át a nappalin, ki az udvarra. Ott leült a hintaágyra és nézte egyetlen otthonát. Pihentette rajta szemeit, megnyugtatta a látvány. Hálásan kémlelte az épületet, amely születésétől óvta. Nosztalgiázott, ábrándozott a régi időkön. Szeme rebbenés nélkül meredt előre, még akkor is mikor az első lángnyelvek kicsaptak az ablakokon, nem rezzent, meg sem mozdult mikor fülébe hasított nevelőinek sikolya. Közömbös arc fogadta semmi más. Persze, hisz szabadulni kell a földi kapcsoktól, minden jó gyöngít, ahogy szűnik úgy lehet csak új dolgokba kezdeni, és még nagyon, nagyon sok dolga volt aznap…

 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
alap menü
 
Clock
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77